Gondolom mindenkiben , mindenkinek van egy olyan hely a világ valamely sarkában amihez úgy érzi vonzódik. Függetlenül attól, hogy járt-e ott, vagy valaha is eljut-e oda.
Gyerekkorom óta Afrika - belső Afrika- tárgyú írások sorát olvastam el, az útleírásoktól kezdve történeti írásokon át, művészeti írásokig. Kittenberger, és Széchenyi írásaival kezdődött. Ezek voltak az otthoni könyvtárban, s akkora élményt jelentettek, hogy azóta is örülök, ha valami jó kis könyvre bukkanok. S ez a könyv bizony jó! Nagyon jó!
Nem szépít, nem idealizál, a valóságról ír. A hétköznapokról, tévedésekről, és sikerekről, örömökről és fájdalmakról, az afrikai mentalitásról. Villanásnyi morzsák az írónő alkalmazotti létéről Illélá-ban, mégis egésznek érzem. S nem leírása csupán, a történések sorának, belefűzi lépten-nyomon filozófia mélységű gondolatait is. Máskor meg mintha egy szavakból álló fényképet nyújtana át, egy -egy olyan pillanatról, eseményről amit határozottan nem akar fényképen rögzíteni, mert illetlennek érezné betolakodását.
Gyűlnek a cetlik a könyv oldalai közt, jelezve magamnak, hogy még visszatérek majd a végén hozzájuk. Megmerítkezem bennük még egyszer. S már előre sajnálom, hogy vége lesz, és nehezen fogok utána olyan könyvet találni magamnak, ami megint ilyen jó érzéssel tölt majd el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése