Van egy kép bennem, egy hétköznapi kép, 1991.februárjának egyik délelőttjéről.
Két tanítványom (elsősök) egy kiterített csomagoló papírra hatalmas görög vázát festenek. Csíkok és pöttyök, háromszögek a díszítő motívumok, jellegzetes korsó forma. Tizenegy körül jár az idő, a napi feladataikkal már készek, és saját témájú festéssel töltik az idejüket a terem festő sarkában. Szabadon festhetnek bármit . csak utána vissza kell tenni mindent a helyére. Ez a szabály. Egy antik görög vázaformát látok a papíron. Az ötödikesek alkotásai nyomán kaphattak kedvet hozzá - gondolom-.
Önállóan megtervezte egyikük a formát, mintát, majd kinagyítva felrajzolta a csomagoló papírra és már festésnél tartanak. Nagy felület ez elsős gyerekeknek, de szemlátomást nagyon jól összedolgoznak. Szépen telítődik színekkel a festményük.
Egyértelműen egyikük a szellemiszerző -irányító-, másik a megvalósítást segítő társ. Két külön világ egyébként is a két gyerek mindenféle szempontból, mégis a legnagyobb egyetértésben haladnak előre közös művükön. Időnként odanézek, de nyugodtan foglalkozhatom más gyerekkel, a legnagyobb harmóniában festenek együtt.
A plénum idejére ( fél 12-re) el is készülnek, s két oldalról fogva lapjukat, hozzák a többieknek megmutatni. A "tervező" indítja a váza bemutatását, többes számban beszélve munkájukról, s mikor Ő befejezi, társa is hozzáfűz még 2-3 mondatot. Büszkék alkotásukra - lehetnek is persze - , a közös munka eredményének elégedettségét tükrözik arcuk.
Hat-hét évesek, s ösztönösen , természetes módon, tudnak együtt dolgozni egy közös célon, úgy, hogy az mindkettőjükben örömöt váltson ki.
Mondathatnám persze szakszavakkal is, hogy mindketten a kompetenciájuknak megfelelően vettek részt a közös folyamatban. Egyenértékűen, függetlenül a munkafolyamat bonyolultságától. Kiegészítették, erősítették egymást, sikerre víve a tervet.Mindketten azt adták bele a közös munkába amiben a legjobbak. Ugyanakkor nyilvánvalóan, szükségük is volt egymásra, mert egyedül túl nagy falat lett volna, még a 4 évvel magasabb szintű tananyag produktumának "másolása". Idéző jelbe téve, a másolást, mert a feketealakos görög amfora díszítősorai egyikével sem azonos, a falon láthatók közül. Az nem másolás, az saját elképzelés, saját mintasor-
Egy könyv olvasása hívta elő ezeket a képeket az agyam mélyéből. Egy olyan könyv amelynek borítójára csak úgy rápillantottam könyvtárban, miközben soromra vártam a kölcsönzéskor.
Bele se lapoztam - mint máskor-, a címe alapján éreztem, hogy ez egy jó könyv lehet, el kell olvasnom!
Nem csalódtam!
Legjobb élményeim közé sorolom azóta, s csak ajánlani tudom mindenkinek akit kicsit is érdekel, hogy mitől lehet jól éreznie magát az embernek a bőrében. munkahelyén ?
Mit lehet tenni azért, hogy azt az időt amit munkával töltünk hasznosnak érezzük? Függetlenül attól, hogy milyen munkakörben dolgozunk.
Persze vezetőként jóval több felelősséggel is annak megteremtésében, hogy a beosztottak is jóérzéssel gondoljanak munkájukra.
Szívesen idéznék hosszan a könyvből. de a szerzők külön kérése, hogy ezt ne tegyük. Igazuk van! Mindenféle kiemelés a könyv szövetéből torzót eredményezne. Megszakítaná azt a gondolati láncot, ami az első mondattól az utolsóig egységgé alakítja ennek a hatalmas kutatásnak a következtetéseit.
Amit összegyűjtöttek a menedzserekkel , alkalmazottakkal történt interjúk során, s amilyen következtetésre jutottak, az nem csupán egy összegzés, sokkal több annál. A minőségi munkavégzés személyi komponenseinek meghatározása.
Általános érvényű "tételek", amelyek az élet legkülönbözőbb területein használhatók,
alkalmazhatók. A takarítói munkától az oktatáson át, az űrhajózásig. Ugyanakkor nem receptkönyv, sőt épp ellenkezőleg. Nem kínál kész megoldást. Irányokat, gondolatokat világít meg, s aki ki akarja próbálni annak menthetetlenül a saját útját kell megtalálni.
Mint ahogy a gyerekek is megtalálták a cél megvalósításához vezető legjobb utat. Ha nem az a két gyerek áll neki a közös munkának, bizonyosan egészen más eredmény született volna.
Csodálkoztam is akkor egy kicsit, hogy miért Ők ketten találták meg egymást. Korábban nem láttam közös tevékenységben Őket.
Az ő szempontjaikat nem ismerem, de mindenképp jó párost alkottak. Kiegészítették egymást, ugyanakkor egyaránt elkötelezettek voltak saját céljaikat tekintve. Mindketten azt csinálhatták benne amihez a legjobban értettek, s volt még egy közös pontjuk, az igényesség. Míg egyikük a tervező, szervező adottságait vitte bele a munkába, a másik a kitartó, nagy felületet gyorsan és szépen befestő képességével segítette a cél megvalósítását. S ettől lett közös az eredmény, a teljesítmény és persze az öröm is.
Hiszem és régóta vallom, hogy a tanítói munka valójában menedzseri tevékenység. Ami minden tanulói életkornál más és más kihívást is jelent persze a pedagógus számára. Nem az a kérdés, hogy a pedagógus mennyire ismeri a szaktárgyát - a szaktárgy, téma ismerete az alap - , hanem az, hogy jól tudja-e menedzselni a rábízott diákokat?
Ami mindössze két dologból áll.
Két meghatározóan fontos körülmény megteremtéséből.
A pozitív, önállóságot, kreativitást, egyéni utakat biztosító légkörből,
s a pedagógus azon szakmai ismereteiből amik megteremtik az "átvitelt" a tananyag és a diák között.
Nem, csak a jó tanulóknak, hanem mindenkinek!
